Írta: Atesz
Manapság az egyik legmenőbb dolog Vörös Viktóriától olvasni. Ebben a gondolatban sokan osztozhatnak velem, hiszen a legutóbbi könyve, a Hét perc 95%-os értékelést kapott eddig a molyon. Úgy tűnik, hogy a szerző megmozgatta az olvasók érzelmeit, mert mindegyik véleményező megjegyezte ezt.
Például ilyet mondtak, hogy „nehéz írni erről a könyvről”. Egy másik pedig „Pozitívan éltem meg ezt a regényt”. „Nagyon sok érzelem átsuhant rajta”- írta valaki. Szóval igen Vörös Viktória sokak szívét elérte. Persze azt hozzá tehetjük, hogy a nők számára íródhatott, mert csak ők fejtették ki a véleményüket.
Azt is meg kell jegyezni, hogy a Hét perc valójában egy utalás, arra a percekre, amit az életvégén átélünk, amikor a legendák szerint életünk legfontosabb részeit éljük át. A könyvel kapcsolatos további infókat itt találhatok: Vörös Viktória Hét perc
Igazából én is a hölgyek számára ajánlom ezt a könyvet. Olyanoknak, akik szeretnek elmélkedni az élet nagy dolgain.
ISBN 9789635806188
Forrás: Moly hu
Korábbi hasonló írásom: Miért olvasok mindennap?