Az Unipatika nagyon jó stratégiát folytat . Ők nem úgy terjeszkednek, hogy azonnal sok üzletet nyitnak egyszerre, hanem akkor terjeszkednek amikor már a meglévő üzletük jól működik. 2005-ben indították el a vállalkozást és az első patikájuk Budaörsön nyílt Medicina néven. Itt elsősorban a kozmetikumokra és a fogápolásra szolgáló termékeket vették fókusz alá, de az egyéb termékeket sem hanyagolták el. Szabadpolcos rendszert építettek annak érdekében, hogy a pénztárnál ne legyen hosszú sor.

Gyógyszertár

Miután jól ment a cég és a körülmények is adottá váltak 2007-ben két új patikát is útjára indítottak. Az egyik a Westend City Centerben kapott helyet a másik pedig a Mammut bevásárló központban. Ezek a gyógyszertárak már az első patika tapasztalatait felhasználva lettek elindítva és berendezve. A cég innovatív, ugyanis ha valamilyen új lehetőség, ötlet támad akkor nem haboznak azt megvalósítani. Így született például a dermo kozmetikai tanácsadás, amely szolgáltatás az összes patikájukban elérhető, időpont foglalása nélkül. Valamint kidolgoztak egy nagyon jó törzsvásárlói programot is.

Szépen mentek az évek így , ilyen olyan változtatásokkal míg ismét el nem jött az idő a bővítésre. A negyedik patikájukat már felvásárlással szerezték 2016-ban. Ez a bolt a Corvin gyógyszertár volt. Ebben az üzleten is megteremtették az egységes arculatot. Itt nem álltak meg a fejlődésben, mert hamarosan 2018-ban megindították az országos kereskedésüket a webshopjuk segítségével. Természetesen a platformon csak olyan termékeket lehet rendelni amelyek nem orvosi rendelvényre adhatóak.

A cég hivatalos honlapján is a blog segítségével adnak tanácsokat a látogatóknak. Valamint megtalálhatják a látogatók a patikákat a térképen. (Unipatika)

Az építőipari cikkünk is érdekelheti !

Related Posts